Mikor beléptem a váróterem ajtaján, már akkor megláttalak. A körülöttem levő zaj eltompult, és csak rád figyeltem. Hozzád léptem, és elvesztem gyönyörű szemeidben ahogy egymásra pillantottunk. Tudtam már akkor, hogy velem valami nagy dolog fog történni. Mikor egymás mellé leültünk, éreztelek. Megérintett a tekinteted, a közelséged, és,egyre jobban egy hurrikán kellős közepén éreztem magam. Végig néztem rajtad, és már akkor arra vágytam, hogy érezzem ajkamon puha csókjaid. Nem kellett sokáig várnom.
Még ma is pontosan úgy emlékszem mindenre, mintha tegnap történt volna…
Lassan közelebb léptél felém, majd lágyan megcsókoltál. Aztán újra, és újra… A lelkemig hatoltál. Minden érintéseddel, minden csókkal egyre mélyebben.Belsőmet forróság öntötte el, miközben törékeny testeddel hozzám simultál. Néha hozzám bújtál, a vállamra hajtottad a fejed… Nem kellettek szavak. Már akkor sem. Tudtuk mindketten, hogy velünk csoda történt. Életünk egyik legszebb ajándékát kaptuk a sorstól-egymást.
Még most is ugyanígy érzem ahányszor megcsókolsz… amikor veled vagyok… amikor lopva nézlek… Hevesen ver a szívem, szinte most is érzem, ahogy hozzám bújsz, és csókért epekedsz. Látom fénylő szemeid, amik a boldogságtól ragyognak, és az incselkedő mosolyod, amivel végképp megfogtál. Mert megfogtál. Örökre, végérvényesen. Úgy, mint még soha senki.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: